2018. október 16, kedd

Meglepő kutatás: a marihuána vagy az alkohol kártékonyabb?


Amióta a 60-as években a hippimozgalom és a modern művészvilág által divatba jött a "fű" állandósult a vita a fogyasztók, a legalizálás hívei és ellenfelei, de a tudomány képviselői közt is: a kenderszármazékokkal vagy az alkohollal pusztítjuk-e jobban magunkat? A kérdés már csak azért is nehéz, mert számos tényezőt figyelembe kell venni: például azt, hogy ezek az anyagok mennyire befolyásolják a szív, az agy működését, az emberi viselkedést, és hogy mennyire valószínű a függőség kialakulása. De fontos az időtényező is: egyes hatások azonnal nyilvánvalóvá válnak, míg mások csak többhónapos vagy többéves fogyasztás után jelentkeznek.

A megítélés kiegyensúlyozatlanságát az is okozza, hogy míg a tudósok hosszú évtizedek óta vizsgálják az alkohol hatását, ugyanezt a kannabisz esetében nehezíti a szer ma is szinte világméretű illegalitása.

Az elmúlt évek legfontosabb kutatásait és statisztikáit a Business Insider összegezte.

2016-ban az amerikai betegségellenőrző és megelőzési központ (Center for Disease Control and Prevention - CDC) adatai szerint több mint 30 ezren haltak meg az Egyesült Államokban alkohollal összefüggő okokból. És ebben a számban nincsenek benne azok, akik alkoholos befolyásoltság alatt történt balesetek, vagy így elkövetett gyilkosságok áldozatai lettek. A CDC becslései ez utóbbiak hozzáadásával megközelítenék a 90 ezer főt. Ezzel szemben az amerikai drog-hivatal (Drug Enforcement Administration - DEA) egyetlen olyan halálesetről sem tud, amelyet marihuána-túladagolás okozott volna. Az America Journal of Public Health-ben megjelent tanulmány viszont, amely egy 16 éven át 65 ezer emberen végzett megfigyelés eredményeit összegezte, azt mutatta ki, hogy azokat az egészséges embereket, akik kannabiszt szívtak, nem fenyegette jobban a korai halál, mint a szintén egészséges, ám a "fűvel" nem élő kortársaikat.

E tanulmányból az is kiderült, hogy a felnőtteknek a fele életében legalább egyszer elszívott egy jointot. Ennek ellenére csak kevesen váltak függővé tőle. A DEA egy korábbi felmérése, amelyben 8000, 15-64 év közötti férfit és nőt kérdeztek meg a drogokhoz való viszonyukról, csak 9%-ról állapították meg a függőséget. Ugyanez az arány az alkohol esetében 15% volt. Csak összehasonlításul: 17%-nak lett addiktológiai problémája azok közül, akik kokainnal próbálkoztak, a heroinnál már 23%-nak, a dohányzással pedig 32%-nak.



Italkészlet

Fotó: YouTube

Azért vannak olyan összevetések, amelyekből az alkohol jön ki jobban. A szesz lassítja a szívverést, míg a marihuána gyorsítja, és ez már rövid távon problémákat okozhat. Ezzel együtt az amerikai tudományos akadémiák januárban közzétett jelentése nem talált elegendő bizonyítékot sem ennek megerősítésére, sem pedig a cáfolatára. Ugyanakkor a jelentés megállapította, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás - például napi egy pohár bor - csökkentheti az infarktus és az agyvérzés kockázatát, szemben a teljes absztinenciával. James Nicholls, a brit alkoholkutató központ (Alcohol Research UK) igazgatója a Guardiannek nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy az alkohol eme jótékony hatását tönkretehetik az olyan időszakok, amikor valaki rendszeresen nagyobb mennyiséget iszik.

Ugyancsak a kevesebb alkohol fogyasztását javasolták amerikai onkológusok, akik szerint a nőknél növeli a mellrák kockázatát. Az amerikai egészségügyminisztérium a férfiak esetében a rákkeltő anyagok közé sorolja a szeszes italokat azok rendszeres fogyasztása esetén. Egyes korábbi megállapítások ugyan feltételeztek összefüggést a marihuána-szívás és a tüdőrák között, ezt azonban azóta megcáfolták - szemben a dohányzással, amelynek rákkeltő hatását a tüdőre és az agyra a januári jelentés is megerősítette.

Az amerikai közlekedés-biztonsági hivatal (National Highway Traffic Safety Administration) szerint a vérben kimutatható mennyiségű THC (a kannabisz fő pszichoaktív eleme) nem növeli a közlekedési balesetek kockázatát, míg 5 ezrelék alkohol akár 57,5%-kal is. A legveszélyesebb azonban, ha valaki úgy ül a volán mögé, hogy a két szer együttes hatása alatt áll.

A családi erőszaknak is gyakran eredője az alkohol. Az amerikai Alkoholizmussal és drogfüggőséggel foglalkozó tanács (National Council of Alcoholism and Drug Dependence - NCADD) által közzétett egyetemi kutatások mutattak rá, hogy 40%-kal magasabb volt egyes családokban a fizikai és mentális erőszak, amikor a házastársak ittak. Ilyen összefüggést mindeddig nem tudtak kimutatni a marihuána-fogyasztók esetében. Sőt, az egyik kutatás, amely a kannabisz-használat és családi erőszak eseteit vizsgálta a házasságok első évtizedében, azt mutatta, hogy sokkal kisebb valószínűséggel történt erőszakos cselekmény a marihuána-kedvelők, mint azok részéről, akik nem szívnak.

Mindkét szer negatív hatást gyakorol a memóriára, de másképpen. Krónikus fogyasztás esetén mindkettő okozhat hosszabb ideig tartó emlékezet-kiesést. A marihuánánál ez a hatás a leállást követően még hetekig eltarthat. Az idült alkoholistáknál a memória-zavar mellett a koncentrálási, a tervezési képességek csökkenése, bizonyos érzelmi és szociális beilleszkedési képességek romlása még több éves absztinencia esetén is fennállhat.



Marihuána-ültetvény

Fotó: Wkimedia Commons

Nagy mennyiségben mindkét anyag növeli a pszichiátriai betegségek kockázatát. A "fű" túlzó élvezőit leginkább a skizofrénia fenyegeti, míg az alkoholistákat a depresszió és a szorongás. Mint az amerikai akadémiai jelentésben olvasható, a marihuána időleges paranoiát is kiválthat. Másfelől viszont az öncsonkítás és az öngyilkosság sokkal gyakoribb a nagy, vagy túl gyakori alkoholfogyasztóknál.

Abban egyelőre nincsen egyetértés a tudósok között, hogy vajon az alkoholisták a depressziójukat vagy a szorongásukat akarják csökkenteni az itallal, vagy pedig e tüneteket az ital váltja ki.

A marihuána kémiai éhséget okoz, csökkenti a jóllakottság természetes jeleit, de annak ellenére, hogy akár 600 többletkalóriát fogyasztanak a "füvesek" egy-egy joint után, általában nem lesz jellemzően magasabb a testtömeg-indexük, sőt az American Journal of Epidemiology szerint kisebb az esélyük a kóros elhízásra, míg az erős alkoholfogyasztók gyakran küszködnek jelentős súlyfelesleggel is - a szesz magas kalóriatartalma miatt is.

 

Hozzászólások